Egy kis ez, egy kis az

Semmiféle ellenérzésem nincs e nappal kapcsolatban. Én magam is egy 13-ai napon születtem, igaz hétfőn.

Azonban ami miatt a mai nap jelentőséggel teli lenne, hogy életem első anyáknapi anyukás kirándulásán veszek részt, azonban itt nálunk, bár gondolom az ország más területén is, esik az eső. Nekem meg nincs olyan cipőm, ami nem ázik be... holnap pedig vizsga, én meg épp gyógyulófélben vagyok, remélhetőleg, nem fázom meg újra.

Másodszülöttemnek - akivel együtt leszek ma - szerencsére mindenféle védőfelszerelése van.

Megpróbálok képeket készíteni azért, szerintem jól fogjuk érezni magunkat :) 9-kor indul a busz az ovi elől és azt ígérik 3-ra itthon leszünk.

Ja, még az ebédünkről is gondoskodnom kell...

Megvettük az ebédnek való szendvicset, a teát és nekem egy üveg vizet, mert folyton köhögök még... A kirándulás nagyon jó volt! A Normafáig vitt minket a bérelt busz, ott kis pihi és reggeli, vagy aki akart rétesezhetett. Mi ezt kihagytuk, lévén, hogy reggel majd az összes pénzem elköltöttem zsemlékre, párizsira, 5 szelet sajtra és egy kullancs elleni spray-re. Ezután volt kb 1 órás foglalkozás, és mi anyukák a gyerekeinkkel együtt énekeltünk, mondókáztunk, mentünk körbe-körbe :) Majd kis fogócska, és ezután megkaptuk az ajándékot. Minden anyuka kapott egy hófehér edénykifogó kesztyűt, rajta a saját csemetéje kézlenyomatával. A fiús anyukák kék lenyomatot, a lányosak rózsaszínt kaptak. Nagyon tetszik, nagyon megható volt, és jó ötletnek tartom. Nagyon szép emlék lesz!

Kb. fél 11 felé átmentünk a játszótérre, és ott hancúroztunk délig. Kicsit irigyeltem a lányos anyukákat, mert az én fiam fel-alá rohangált, roppant fárasztó volt figyelni rá. Sebikéről azt kell tudni, hogy a saját lábában is képes elesni és agyon törni magát. De a világ összes nyugodt kislányáért se cserélném el!

Délben elindultunk a János-hegyi kilátóhoz, ez izgalmas hosszú séta volt, már előre féltem, h visszafelé cipelhetem a gyereket. Igazam is lett, egy darabon vinni kellett (meg a hatalmas hátizsákot és a kézi szatyrot is)... De megúsztam sérv nélkül, ő meg azért még csak rohangált a barátaival is. Egy Kitti nevű kislánnyal a visszafelé vezető utat majdnem végig kéz a kézben tették meg :)))

3 körül értünk haza, ekkor összeszedtem a még alvó elsőszülöttem, és az uzsonnázó bölcsisem - bár rá várni kellett, addig legalább a nagy is felébredt.

Még mindig van mit írnom, de hulla vagyok, később befejezem...

Úgy néz ki virtuálisan meg kell kövessem a rendszert, ami a bölcsit és az óvódát üzemelteti, mert a mai ovis ebédbefizetésnél a kiírás szerint egybeesik a két intézmény nyári zárása... Én meg a tavalyi én alapján - mivel akkor az ovi július közepétől aug.közepéig volt bezárva - azt hittem idén is akkor zár be egy hónapra. De így úgy tűnik, egyszerre lesznek itthon a csemeték, és a nyár második felét meg vagy befizetjük nekik, vagy nem. De legalább nem leszek gondban. Főleg jövőre, amikor már dolgozom, és meg kell oldani a nyári felügyeletüket. Bár, a kerületben van lehetőség ügyeletbe vinni...maj még annak is utána kell érdeklődnöm.

(Holnap lesz az én elsőszülöttem 6 éves. Döbbenet!!)

R. lányom október végén tölti a 3. évét, és mivel ez a hét volt az óvódai beiratkozás hete, így őt is beirattuk. Természetesen oda, ahova a másik két fiunk is jár. R. jelenleg bölcsis, és szerencsére ez az ovi mellett van. Igen ám, de annak ellenére, hogy sok testvér jár ide és oda is, a bölcsi június közepétől július közepéig zár be, míg az ovi július közepétől augusztus közepéig. Hogy ezek miért nem tudnak összebeszélni??

Úgy alakult, hogy R.-t nem veszik át oviba. Azt gondolnánk, nincs gyerek, de idén annyi van, hogy a kerületben (tehát nem egy ovi területén, hanem az egész kerületben) kb. 60 gyereknek nincs már hely! A mi ovinkba pedig csak azokat veszik fel, akik szeptember 1-gyel már betöltötték a 3. évüket, és azokat is beiratkozási sorrendben.

Kérdeztem - mivel reménykedtünk, hogy elsőbbségünk van azáltal, hogy a két fiunk is odajár -, hogy és ha R. nem járna bölcsibe, akkor felvennék, nem? Nem. Mert nem tehetik. Hogy akkor mit csinálnék, nem tudom. Pedig papíron már doglozom, de jelenleg a szabadságomat töltöm. Érdekes lenne, ha szeptemberben (vagyis inkább még nyáron) hívnám a főnököm, hogy bocs, de nem tudok menni dolgozni. Persze ez rögtön magával vonná azt is, hogy be kellene adnom a lemondásom (kormánytisztviselő nem fel-, hanem lemond).

Tavaly ilyenkor egy kósza gondolat (igazából Isteni gondviselés) fordult meg a fejemben, hogy irassuk be a lányt bölcsibe. Abba az intézménybe, amibe megfogadtam, hogy sosem adom a gyermekeim - jó egy hónappal korábban még a nagynak is fogadkoztam, hogy oda aztán sose, te sem jártál....

Éreztem, hogy be kell iratni. Nem tudtam megmagyarázni miért, férj kis híjján hülyének nézett, de elment beiratta. Közölték a beiratkozásnál, hogy esélytelenek vagyunk, egy évvel hamarabb kellett volna, és különben is, annyi a gyerek, hogy ne is álmodjunk róla. Két hét múlva jött a telefon, felvették.

Csalódottak vagyunk. Szerettük volna, ha mindhármat egy helyre kell vinni, mivel ősztől férjnek kell vinni őket, mert én nekem már 7kor úton kell lennem, hogy 8ra munkába érjek. Hogy mikor fogom látni őket, azt még nem tudom, gyanítom hétközben esténként 2-3 órát, és mikor nem lesz hétvégi oktatás, akkor hétvégén. Persze, jó lett volna, ha a betegségeket is egy "környezetből" hozzák haza, mert ebben a félévben hol innen, hol onnan hozták haza a jobbnál jobb vírusokat, bacikat, és az éppen egészségest gyorsan meg is fertőzték. Élvezet volt, mit ne mondjak....

Mindenesetre hálát adok a Jóistennek, hogy gondoskodott rólunk már egy évvel hamarabb, legyőztem a bölcsitől  való undorom, és szófogadóan beirattam. Legalább lesz helye a gyereknek. Ugyanis ki nem tehetik...