Egy kis ez, egy kis az

3 gyerek - sok gond - annál is több boldogság

2011 October 21, Friday

Anyaság vs. munka

Férjem rendszeres olvasója a www.lustanyu.hu blognak, és a jobbnál jobb bejegyzéseket el is küldi nekem - napközben telefon helyett mi skype-olunk, ingyen van.

Beleolvasgattam, de jelenleg úgy érzem egy hét is kevés lenne, h minden bejegyzést elolvassak, annyira nincs időm; de az egyik bejegyzés épp a munkába való visszaállásról szólt. Ez nálam most nagyon aktuális, ugyanis jövő hét szerdán kezdek 7 év kihagyás után a munkahelyemen. Nem tudom meddig, mert félreérthető infókat kaptam, de remélem, sokáig lesz még lehetőségem ott dolgozni, szerettem. De belegondolni is nehéz, hogy 7 évig itthon voltam. Sajnos kellett ez a 7 év, hogy anyává érjek, sőt a végére ki is égtem. Így várom a következő hetet, de nagyon nehéz lesz ott is és itthon is helyt állni. De érdekes azért, mert úgy érzem, hogy képes leszek rá. Azt hiszem enélkül a magamba vetett bizalom nélkül biztosan szoronganék, de így egy nagy kalandként tekintek erre.

Amiből viszont híján vagyok, az a ruhák. Az első babavárás alatt sikerül meghízni, majd mire valamennyire visszafogytam jött az újabb baba, és ez így ment még egyszer. Amíg a kicsi szopizott egyáltalán nem ment le semmi sem. Most sem tökéletes még a súlyom, de talán lefelé megy...

Ami miatt kérdések vannak még bennem, hogy mi lesz, ha betegek lesznek - amúgy ezt a kérdést mindenki, még a főnök is feltette. Nem tudom mi lesz, majd alakul valahogy. Hiába tervezek, úgysem úgy jönnek össze a dolgok. Egyelőre ezen a héten a két kicsi beteg, a középső hányt, de szerencsére most könnyen átment rajta a vírus. A legkisebb meg tetves. Szép.... a bölcsiből kapta el. Egy hónapja is tetü járvány volt, akkor lekezeltük a haját, nem is kapta el, de már megint behozta vmelyik gyerek. Dühít, de mégis jogtalannak érzem a dühöm, mert gyakorlatilag bárhol elkaphatjuk. A múltkor a villamoson egy csapat homeless szállt fel, simán leültek mindenhova, ki tudja előttem kik ültek a "bársonyos" székeken...és mint hosszú hajú, bármi rámtapadhatatott volna. Mi a kicsitől nem kaptuk el, de egyszerre kellett a lehány cuccot mosni azokkal, amikhez a kicsi haja hozzáérhetett (ágynemű, játékok, ruhák stb.). A mosógépen meg rosszalkodik, néha nem mos. Így egy mosást volt, h előlről kellett kezdenem, a folyóson sorakoztak két napig a cuccok :( (Mi 5-en vagyunk, őrült mennyiségű cuccot kell mosnom ilyenkor.) Már ott tartok, hogy annak örülök, ha először az oviban, bölcsiben hánynak, akkor a nagy része a hányásnak nem itthonra kerül... :/ Sőt, a két nagy már egyre jobban érzi mikor kell hánynia, és mennek a wc-be és eddig legtöbbször ki is értek.

Mindig abban bízom, hogy majd csak lesz valahogy. Persze ennél többet teszek, mert teszek azért, hogy legyen is.

 

Az biztos, hogy az itthon töltött 7 év - és az alatta történt sok nehézség - megtanított hogyan éljek túl. És ez komoly, hosszú meló volt, de megérte.

2011 May 17, Tuesday

Május 17.

Ma dupla szülinapot ülünk, férj és középső gyermekem is ma ünnepli a szülinapját.

Sebike már felkelt, és még a tesókkal oviba indulás előtt játszik. Tortát is kap, boltit, mert autóst kért, pirosat, nem is akármilyet! Már megrendeltük, férj megy érte délután, majd fotózom.

S. nem akart kibújni, 41.héten született, és ő volt a legszebb szülésem. Sajnos ő is császárral született mint a másik kettő, de ennél a szülésnél nem fájt semmi, nem voltam rosszul a császár alatt, és nagyon nyugodt voltam. Örömmel gondolok vissza erre az alkalomra, mégha nem is természetesen sikerült világra hozni a babát. Mert úgy akartam.

 

Férj 30-as éveit tapossa, de már 40-hez közel. Idén lesz 10 éve, hogy megismerkedtünk, és 8 éve, hogy házasok vagyunk...

 

Mindkettőjüket Isten éltesse sokáig, kívánom, hogy legyenek boldogok, egészségesek mind testben, mind lélekben!

 

És a torta... Sebikének csak az volt a kikötése, hogy autós legyen és PIROS! De így hogy Villám McQueen-es lett még jobb :)

(de piszok édes....)

2011 May 12, Thursday

Május 12.

Azt írnám, hogy 6 évvel ezelőtt e napon váltam anyává, de nem lenne teljesen igaz, hisz előtte 9 hónapon át méhemben óvtam, tápláltam, növesztgettem egy kicsiny csodát.

Aki 6 évvel ezelőtt megszületett és végeredményben, anyává tett.

Mint most, ő akkor is csodaszép volt. Szíve-lelke ugyanolyan tiszta és ártatlan maradt, mai napig egy tünemény.

Ez a kicsiny gyermek még az óvódában van, de tudja, hogy délután mire hazaér kétízű torta (ő kérte) és néhány Thomasos mozdony fogja várni - merthogy a vágyott görkorit tegnap mégis inkább Thomasos mozdonyokra cserélte. Ő még nem tudja, de úgy tervezem, hogy következő hónapban megvenném én azt a görkorit neki, ha még szeretné.

 

Az elmúlt néhány órában lejártam a lábam, mert ami eddig menő dolog volt, mára hiűnycikk lett, sőt, állítólag a gyártással is leálltak, mert hogy a felnövekvő ifjúság már nem erre kapja fel a fejét... Thomas mozdonyokról van szó. A listám - amit a fiam reggel meghagyott - ez volt: Nevill, Arthur, Murdock. Az utóbbi kettő már raktáron sincs, és nem is lesz, Nevill még volt 1 db az ALLE-ban. Persze, ekkor én a Lurdy házban voltam, úgyhogy onnan vehettem a sátorfám és átutazva "fél" Pesten, elmentem Nevill tartózkodási helyére. Azért a Lurdy házban gyorsan bevárásoltam Legoból, merthogy a kisebbik fiamnak pontosan 5, azaz öt nap múlva - egy napon az édesapjával - lesz a születésnapja, és ő lego tűzoltót, rendőrt és még ki tudja mit kért. Mivel pénzből nem állunk jól, és tűzoltó nem volt, ezér egy egész pofás kis rendőrjárgyánt vettem neki, rablóval, rendőrrel, rabszállítós rendőrautóval és motorral. Meg mindkét fiú kap 1-1 mini lego figurát.

Dédi is meghagyta, hogy a nevében is vásároljunk, így Nevill mellé vettem egy másikat, aminek a neve most nem ugrik be, de van világító ködlámpája, hurrá :)

 

A torta megsült, most elészítem a kétféle pudingot hozzá, merthogy sokszínűt kért a gyerek, de az anyja örül, ha kétfélét elkészít, így ebbe belenyugodott.

 

Majd hozok fényképet a naaagy pillanatról, amire csak este kerül sor, mert az apjuk csak akkorra ér haza. És nélküle nincs szülinap.

A nagy pillanat, tényleg pillanat lett, mert ahogy megkapta a vonatokat el is húzott játszani, a tortát meg sem kóstolta, csak percekkel később. Jó sok perccel később. Persze a két kicsi tömte magát tortával, de így a naggyal nem tudtam lenne, a kicsiket kellet felvigyázni, a lányomnak partedli mellett is sikerült oldal leenni a ruha ujját.

A tortát azért lefotóztam:

lehet, hogy "ronda", de nagyon finom :)

Én csak ilyet tudok sütni, ez a legegyszerűbb süti szerintem. Vannak akik egyensúly tésztának hívják, vannak akik márványnak.

3 részbe vágtam, lekvároztam és pudingoztam. Puncs és csoki puding van benne is és rajta is.

 

 

 

 

K. fiúnkat Isten éltesse sokáig, kívánom, hogy legyen boldog, egészséges mind testben, mind lélekben!

2011 May 6, Friday

Anya

"*Csak egy Anya?*

Egy nőtől, aki éppen a jogosítványát akarta megújítani a
megyei hivatalban a hivatalnok hölgy megkérdezte, hogy mi a
foglalkozása.A nő hezitált, nem igazán tudta, hogyan határozza meg a
munkáját. 

Úgy értem -magyarázta a hivatalnok- van munkája, vagy csak ..?

''Persze, hogy van munkám,"- csattant fel a nő,

''Anya vagyok." 

''Az anyaság nem számít foglalkozásnak, a háztartásbeli a
megfelelő szó!-hangsúlyozta a hivatalnok.


Egészen addig a napig nem is jutott eszembe a történet, amíg
egyszer csak ugyanebbe a szituációba nem kerültem a
polgármesteri hivatalban. 

A hivatalnok láthatóan egy karrierista hölgy volt,
kiegyensúlyozott, hatékony és megszállottja az olyan
fontosnak hangzó címeknek, mint: "Hivatali Vallató" vagy ''Városi Nyilvántartó".
''Mi a foglalkozása? "-kérdezte.
Mi késztetett rá, hogy ezt válaszoljam, nem tudom, csak úgy
kibuktak belőlem a szavak.
''Tudományos munkatárs vagyok a gyermekfejlődés és emberi
kapcsolatok területén.''
A hivatalnok megdermedt, a golyóstoll megállt a kezében 
és úgy nézett rám, mint aki rosszul hall. 
Megismételtem lassan, kihangsúlyozva a fontos szavakat. 
Majd csodálattal néztem, amint a kijelentésemet 
fekete nyomtatott betűkkel a hivatalos nyomtatványra írta.
''Megkérdezhetem, "-kezdte a hivatalnok érdeklődéssel-
"Pontosan mit csinál ezen a területen?"
Hűvösen, minden izgatottság nélkül a hangomban, hallottam
magam válaszolni:
"Továbbképző kutatómunkát végzek, 
(amit az anyák nem) 
laboratóriumban és terepen, 
(általában úgy mondom a házban és a házon kívül). 
A főnökömnek dolgozom (az Úrnak elsősorban, aztán az egész
családnak), 
szereztem már négy elismerést (mind lány). 
Természetesen ez a munka az egyik legelhivatottabb a földön, 
(akar valaki ellentmondani? ) 
és gyakran napi 14 órát dolgozom (a 24 közelebb áll a
valósághoz). 
De a munkám több kihívást tartogat, mint a legtöbb átlagos
karrier és az elismerés sokkal kielégítőbb, mint pusztán a
pénz.''
A hivatalnok egyre növekvő elismeréssel töltötte ki a
nyomtatványomat, felállt és személyesen kísért az ajtóhoz.
Amint ráhajtottam a kocsifelhajtónkra, a csodálatos új
karrieremben elmerülve, szaladtak elém a laborasszisztenseim
: 13, 7 és 3 évesek.
Az emeletről hallottam a gyermekfejlődési programunk 
új kísérleti modelljét (6 hónapos kisbabánkat), 
amint egy új hangmintát tesztelt.. 
Úgy éreztem, csapást mértem a bürokráciára! 
Úgy tűntem fel előttük, mint aki sokkal előkelőbb és
nélkülözhetetlenebb
az emberiség számára, mint "csak egy másik Anya''.
Anyaság! Micsoda nagyszerű karrier! 
Különösen, ha egy cím is van az ajtón.
Akkor a Nagymamák
"Vezető tudományos munkatársak a gyermekfejlődés és emberi
kapcsolatok területén '',és a Dédnagymamák 
"Ügyvezető tudományos munkatársak"? 
Szerintem igen!!! 
És hiszem, hogy a nagynénik "Tudományos munkatárs-helyettesek"."

2011 March 29, Tuesday

Ki vagyok én?

Egy picit magamról is írok, bár ezt annyira nem szeretem.

30 éves lettem tavaly év vége felé, és bár ettől a kortól (kórtól...) félnek a nők, én nagyon-nagyon jól érzem magam. Koránt sem értem el sok mindent, van egy állásom, egy férjem, 3 gyermekünk és egy lakásunk, ami még a banké kb 18 évig...

De belül...belül megváltoztam. Erősebb vagyok, ki tudok állni magamért, és kezdek megszabadulni azoktól a béklyóktól, amelyek eddig fogva tartottak. És szabadságot érzek, őrült nagy szabadságot. És ettől nagyon boldog vagyok.

A gyermekeim szépek, okosat, gyönyörűek, rendkívüliek és valamennyi jelző, ami pozitív jelentéssel bír. Naná! Írhatnám, hogy szófogadatlanok, húzzák az idegeinket, egymást is elgyepálják és a csíntalanságban nincs párjuk, de mégis ki akarná ezeket leírni róluk?

Egyszerűen mindhárom olyan földöntúli boldogságot ad, melyet sosem hittem volna. Tudtam, midnig is tudtam, hogy engem ANYÁNAK teremtett a Jóisten. És nem is vágyom semmire sem, csak őket szeretetben, egészségben felnevelhessem. És azért imádkozom nap mint nap, hogy egészségesek maradjanak testben, lélekben és szellemben, legyenek boldogok az életük során.

Írhatnék még, de most befejezem, maradjon valami holnapra is.

U.i.: akik anyának szólítanak

a törpék