Reményik Sándor  (1890-1941)


A KERESZT FOGANTATÁSA

A Szentlélek nagy fergeteg-köpenyben

A Libanonra szállott.

A Libanon csúcsán egy cédrus állott.

Törzse obeliszk, feje korona.

A Szentlélek ráharsogott: Te fa!

Máriától, a Szűztől most jövök.

Csírázik immár az Isten fia,

És áldott ő az asszonyok között.

Most rajtad a sor: ím, vihar-kezemmel

Megáldalak: légy terhes a kereszttel!

Légy te is áldott minden fák között.

Érezd, hogy nő benned a feszület,

Éveid: a Megváltó évei,

Míg utatok egykor összevezet.

Rajtad csorogjon végig Krisztus vére,

Kidöntve majd magányod vadonából

Állítsanak a világ közepébe,

Ott állj majd minden árva faluvégen,

Ott függj a cellák kietlen falán,

Ős-fádnak ezer apró másaképpen.

Forgácsolódj szét millió darabra,

A Szabadító tekintsen le rólad

Millió megbilincselt életrabra.

A Szentlélek nagy fergeteg-köpenyben

Tovazúgott  a Libanon felett,

Zúgásában ezer fa reszketett,

Ordító erdőn ment harsogva át,

Csak egy fa értette meg a szavát.

Lehajlott óriási koronája:

Kereszt-sorsának megadta magát.

(Kolozsvár, 1928. március 1.)

 

Amellett, hogy nagyon szeretem ezt a verset, Csontváry Kosztka Tivadar a kedvenc festőm. A kedvenc képem pedig (na vajon mmi lehetne más, mint a....):